Miután betoltak a szobába, jött egy nagyon kedves nővér, aki elmondta, hogy a gyerekek az intenzíven vannak, ezért fejnem kell nekik a tejet, meg azt is, mikor "állítanak lábra". Hoztak nekem egy nagy fejő gépet és egy táblázatot. Egy hét múlva el kellett érjem a napi 500ml lefejt tej mennyiséget. Tudtam, hogy működik a fejőgép, de látni még nem láttam használat közben. A kedves nővér megmutatta a használatot, 2 óránként rá kellett cuppantsam magamra. Ezt az érzést nem tudnám leírni egy szóval. Furcsa is volt, kellemetlen is, én is béna voltam, úgyhogy elsőre nem igazan nyerte el a tetszésem, de ha ez kell a gyerekeknek akkor ez kell 😁 Hogy milyen érzés volt mikor az első adag tejet lefejtem? Csalódás. Ennyi? Ez kinek elég? Most akkor csak az egyik fog kapni? Mikor indul meg? Lesz egyáltalán elég mindkettőnek? Megint jöttek a végeláthatatlan kérdések. Megnyugtattak, ez kezdetben mindig ilyen, csak semmi pánik, csak fejjek és fejjek. Első nap sikerült 13ml, nagyon örültem, bár a fejések végén elég silány adagnak tűntek azok az injekciós tűbe rejtett tejadagok. De ugyebár az anyatej minden cseppje érték így törekedtem az előírt mennyiségre. Napról napra tényleg egyre több lett, amivel a hét végére túl is teljesítettem az 500 ml-t. Nagyon büszke voltam, hogy VAN értelme jó kapcsolatban lenni a géppel 🙈
Másnap jött egy idősebb nő aki határozottan elém állt és közölte, most bizony fel fogok állni és elmegyek vele egy kicsit sétálni. Jolvan, gondoltam addig amíg ténylegesen nem kellett megmozduljak. Nemhogy felállni, felülni sem tudtam. 3 napig köhögni nem mertem annyira fájt, most meg sétáljak egy kört. Nagy szenvedés árán de sikerült megtennem az első utamat, alig vártam, hogy vissza feküdhessek. Aznap már el tudtunk menni a gyerekekhez is, persze tolókocsival tolt el odáig a Lacika mert egy másik épületben voltak. Szuperhősnek éreztem magam, de azért nem ennyire. Elcsoszogtam az ajtótól az ágyukig, és csak néztem őket a legnagyobb boldogságban, úgy éreztem mindenem megvan amire valaha is vágytam. Azonnal kézbe is vehettünk egy-egy babát. Sajnos Lacikát minden nap meg kellett várjam mert egyedül nem bírtam ennyit sétálni. Mint minden alkalommal előjött most is belőle a gyermeki hülyeség. Minden egyes rázkódás fájt, de ő rodeózni akart. Nehezen, de sikerült lebeszélnem. Aztán jött megint egy gondolat, milyen lenne ha a domb tetejéről legurítana, ezt hanggal imitálva persze. Ezt már nem bírtam nevetés nélkül. Két fajta érzés volt bennem, az egyik, hogy ekkora hülyeség hogy jut valakinek az eszébe, a másik meg az hogy megfolytom. Nagyon fájt a nevetés, annyira hogy átfordult sírásba, onnan már csak a fájdalmat éreztem. Így 3 év után megint csak röhögni tudok rajta🤦♀️🤣
A szobában 3-an voltunk, de minden nap valaki kicserélődött. Nagyon sokan szültek nap mint nap. Egyik este behoztak egy szintén császáros nőt. Akinek horkol a férje az semmi ehhez a nőhöz képest. Annyira idegesítő frekvencián művelte, hogy ki kellett menjek kérni egy füldugót. Férjem is horkol, de őt megpiszkálom abba hagyja. Hozzá nem mehettem oda, hogy hello halkabban 🤷♀️ Másnap! Mondom másnap, mintha semmi baja nem lett volna, simán felült, felkelt, sétált. Én három nap után se bírtam azt megcsinálni amit ő fél nap után. Beismerem puhány voltam. Én hasleszorítóval közlekedtem, kevésbé éreztem azt, hogy szét akarok szakadni minden egyes lépésnél. Szerencsére gondoskodtak az ott dolgozók arról, ne unatkozzak unalmas óráimban, kaptam 600 féle kitöltendő papírt, amivel ha végeztem át kellett volna sétáljak még délelőtt 11-ig a kórház túlsó végébe. Szerintem pont jó volt nekik akkor is mikor már mentem hazafelé.
Miután mozgott minden végtagom, elmentem lezuhanyozni, hajat még nem tudtam mosni mert a kezem a fejem fölé nem bírtam felemelni, gondoltam otthon majd segít a Lacika. Már katasztrófa volt ahogy kinézett, de hiába, nem ment. Amúgy is szülés után mindneki zsíros hajjal mászkál 🤣 Ez viszont ahoz vezetett hogy "rámszólt" egy nővér, lehet ám már a sebbel fürdeni😵 Tudom. Felesleges lett volna magyarázkodni, ha valakinek, akkor neki igazán illett volna megérteni, hogy hajat nem egyszerű mosni. Legalábbis nekem biztos nem.
Minden nap vizit után mentem reggelizni, mondták egyek-igyak sokat, legyen tejem. Mivel a reggeli svédasztalos volt felpakoltam magam jó magyar módra, legyen a nap többi részében is kajám. Hogy miért? Bőséges volt mind az ebéd mind a vacsora de az íze szörnyű volt. Sőt, íze sem volt. Igzi kórházi kaja.
3.nap kiraktak a kórházból, amit nem bánok. A gyerekeknek még bent kellett egy ideig maradni, így volt időm rendesen gyógyulni. A tej is szépen megindult, annyira hogy több litert fagyasztottam már az első hetekben úgy, hogy közben hordtam be nekik a kórházba. Napi 7-8 alkalommal hallgattam a fejőgép morajlását. Férjem mai napig hitelesen utánozza a hangját 🤣 Mivel a gyerekek nem voltak otthon, meg tudták tartani a pisiltató/ tejfakasztó bulit. Az egyik barátnőm is eljött, ne legyek egyedül ennyi részeg férfi közt 😁 bár inkább viccesek voltak mint vadak. Mikor már kellő mennyiségű alkohol fogyott, barátnőm barátja bejött és 1000 kérdést tett fel, aminek se füle se farka nem volt, viszont egy mondat mai napig tisztán él bennem "Bátrak vagytok, hogy be mertetek vállalni egyszerre kettőt" 🤣😅 hát én majd lefordultam úgy kellett nevetnem. Barátnőmmel folyt a könnyünk. Mintha direkt így terveztük volna😁 másnap már a kettő kicsi bogyóka várt minket így mindegy kinek milye fájt, menni kellett. Nagyon szépen fejlődtek, napról napra egyre ügyesebbek voltak. Nem voltak inkubátorba, nem kellett nekik oxigén se, csak a Zentike volt 2 napig kék fény alatt. Azt mondták első körben a tervezett szülési időpont lesz a hazaengedés napja, ami elég messze volt még mert április végére voltam kiírva és még csak március eleje volt. Második körben, már elhangzott, mivel szépen fejlődnek lehet előbb haza engedik őket. Súlykorlát nincs, ami fontos az az önálló evés cumisüvegből (szonda nélkül) , és a légzés, kimaradások nélkül. Minden nap meg kellett tanulni egy-egy dolgot nekünk hogyan kell a koraszülöttet, etetni, büfiztetni, pelenkázni... Feltétel volt, hogy a gyerekre kötött szenzorok minél kevesebbszer csipogjanak. Mellettünk volt egy pár, ők szerintem sosem jatszottak az orvosos csipogós játékkal. Nem igazán tudták, mi a lényege.
Nagyon kicsik voltak számomra a fiúk, Zenti 1890g 40cm, Beni 1620g 43cm. Kis nyurga test, óriás szemek, vinnyogó kismacska hang. De ők voltak a legszebbek.
Március 15-én Németországba is beütött a covid. Innen kezdve egy gyerekhez egy szülő mehetett. Mi 7 hónappal ezelőtt erre is gondoltunk, probléma mentesen jártunk ugyanúgy mindketten 😅 Pénteki nagyviziten, jó hírt kaptunk, vasárnap vihetjük őket haza. Nem gondolták volna, hogy ilyen gyorsan fejlődnek majd. Csak 19 napot töltöttek kórházban. Megkaptuk a papírokat és már raktuk is őket a kocsiba. Mivel esélytelen volt hátra ülnöm közéjük ezért hazáig síri csendben utaztunk, hátha valamelyik megmozdul🤣🤣 Hazaérve kicsomagoltuk őket és szépen befektettük mindkettőt a saját kiságyába. Én leültem és mint a gondos szülők elolvastam mik a betartandó szabályok. Szobába 18-20 fok (nyáron klíma nélkül csinálj 18 fokot), csak hálózsák, csak háton-oldalt altatás és még sok más. Ezt a tájékoztatót az első héten dobtam a kukába. Ők nem olvasták, mert csak hason aludtak el, takaróval, 23 fokba 😅🤣 mialatt én olvastam Lacika visszavonult a szobába és összeomlott. De az összeomlásra se kapott túl sok időt mert kezdődött (barátnőm szavaival élve) "hogyan tartsd életben a babát"
