"Nemsokára jobb lesz"

 

Mindig azt halljuk, ha megszületik egy gyerek, "kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond" és azt hogy "idővel jobb lesz". Ez a kettő mondat nagyon ellentmondásos, mégis mindkettő igaz. Az első hónapok nagyon nehezek voltak, de így 3 év után vissza gondolva mégis a legkönnyebb. Mit csinál egy pár hónapos baba? Eszik, alszik, tele teszi a pelust, foggalma sincs miért de sír. Viszont ahova tetted őket ott maradtak, nem nyúlkáltak oda ahova nem szabad, nem túrtak ki az ágyból mert nekik keresztbe kényelmes, nem visítottak ha valaki rájuk nézett, nem kérdezték meg 600x hogy "ez mi", és még sorolhatnám reggelig. Nem voltam idegbeteg a nap végére. 🤷‍♀️ 3 év távlatából ki merem jelenteni, szerettem a nehézségek ellenére is. Mikor már láttak kicsit távolabbra és élesebben is, jobb lett a helyzet. Elgagyaráztak egymásnak, már értékelték, hogy hülyét csinálok magamból, élvezték a sok játékot. Egyszóval könnyebb lett velük. Már a babakocsizást sem ordította végig a Zenti, mert látott mindent ami körülötte történt. Én is megtanultam melyik sírás mit jelent, kinek mik az igényei, kit hogy kezeljek. Tehát mindenki boldog volt. Mikor már mindenki egymásra hangolódott feloldották a határzárat🤦‍♀️ Jajj. Csak úgy jöttek a hívások, ki, mikor szeretne jönni. 🙈 Vége a jó világnak, most mindneki felborít mindent, kezdhetem majd előröl.

Mielőtt bármit írnék szögezzük le, hogy ÉN az a típusú ember vagyok aki szereti ha van egy rutin kialakítva az egész napra, szeretem ha megvan mindennek a helye a rutin alatt, bármi kell, legyen kéznél. Nem szeretem a saját házamban idegennek, frusztráltnak érezni magam, csak azért mert mások meglátogatnak. Persze van egy kompromisszum minden ilyen helyzetben, de ne bomoljon meg az egész rendszer. Én sem szeretek másoknál sok időt tölteni, mert akkor is kellemetlenül érzem magam, és fordítva is. Ebből a szempontból kell nézni a dolgokat. Mindenkit szeretek, senkivel semmi problémám. Tehát:

Első körben anyósom jött ki egyedül. Ugye most jön a kompromisszum rész. Mivel elég szégyenlős vagyok, mindegy milyen téren, ezért a jól kialakított fejős helyemet el kellett hagyjam és le kellett cseréljem egy kényelmetlen babzsákra. Én a nappaliban voltam a nap 20 órájában, onnan nem küldhettem emiatt el, napi 7x 45 percre. A másik a kaja volt. Amíg eddig a két fejés, és két ordítás között egy-egy falatot bekaptam, most valami normálisat is főzni kellett. Persze mind azt mondják, egyen amit talál, de ahhoz, hogy találni tudjon valamit, boltba kéne menni előtte. Ez az egész látogatósdi akkora hullámot indított el, hogy már attól kész voltam agyilag is és testileg is ha csak rá gondoltam. Vannak anyukák akik szeretik ha hetekig van segítség, mindig vannak látogatók, de én inkább szeretek kialakítani egy olyan rutint, ami minden helyzetben fentmarad. Ha nincs otthon a férjem mert dolgozik, akkor is meg tudjam oldani mindenféle pánik és hisztiroham nélkül, vagy bármi egyéb extra nélkül. Ennyi idő után még a beszéd téma is elfogy a vendéggel. Utána csak ültök egymás mellett és azon gondolkodsz szólalj meg és mondj valami értelmetlen baromságot, csakhogy ne legyen kínos a csend, vagy inkább hallgass mert még az is jobb mint a hülyeség. A másik ami borított mindent az az volt, hogy a Zentike mindig is jobban igényelte ha ringatva van a popója, anyósom erre rá is ugrott. Amíg itt volt nem nagyon tette le. Ennek ugye miután elment, nagyon is meglett a böjtje. NAGYON 😭Bosszankodásra nem sok időt kaptam mert jöttek utána sorba a szüleim. Először apáék, aztán anyáék. Ugyan az a séma volt minden alkalommal. Miért lett volna másképp? Annyival volt másabb hogy ők csak 3-3 napra jöttek.😎

Miután végre visszaállt a rend és a béke, utaztunk haza Magyarországra 🤯😱 Mindenkinek meg kellett őket mutatni akik nem tudtak eljönni hozzánk, Dédik, család többi tagja, barátok, falubeli nénik, akiknek legyen másnapra pletykatéma. Kell ehhez hozzá fűznöm valamit vagy tudjátok mi jön ezután? Néhányan lehet nem emlékeznek már vagy még nem tudják, röviden vázolom a szitut. AGYRÉM. 🤦‍♀️ Folyamatosan olyan felesleges dolgokon ment a vita, amit nem gondoltam hogy egyszer megélek. Hol vannak többet a fiúk? Miért ott vannak most? Miért nincsenek itt? Miért alszik? Miért nem alszik? Állandóan ment az értetlenkedés. Amúgy 4 hónapos babákról beszélünk, nem több évesekről akiket már mindegy, hogy altatsz e délután vagy nem. Akkor azt mondtam SOHA TÖBBET NEM MEGYEK HAZA. És én még a hazaúttól féltem. Hát az volt a legjobb komolyan. Éjszaka indultunk, vagyis fürdés után és éjszaka utaztunk. Párszor keltek fel mert éhesek voltak. Útközben etettem őket, csak a büfire és pelus cserére álltunk meg. Végig aludtak. Ha az otthonlétet le lehetett volna cserélni egy utazásra, megtettem volna. Persze mindenki nagyon örült, de 30-40 évvel ezelőtt nem így neveltek, nem ez volt a "trend" és ezt sajnos nehéz volt néha megérteni. Túl vagyunk rajta, azóta, a kijelentésem ellenére számtalanszor mentünk már haza, bár a dolog nem sokat változott, csak már jobban kezelem. Magamba mérgelődök, kicsit panaszkodok a férjemnek, mindig modnom, hogy soha többet, aztán mégis. Összességébe jó ez a 900km távolság 🤷‍♀️😅

Gyerekekhez vissza térve, juniusba elkezdtek forgolódni, így már könnyebb volt velük a játék is. Érdekelte őket minden amit mutogattam nekik, reagáltak mindenre, így volt értelme hülyét csinálni magamból. 🤡 Főzés közben ott tudtak lenni mellettem, elvoltak egy fakanállal is. Tényleg jobb lett idővel. De ugye ott az a másik mondás is, ami jobban aggasztott. Elkezdtek hisztizni, rossz napokon semmi nem volt jó. Olykor a hajam téptem mert ugye csőstül jön a baj. Kis szerencsét éreztem a dologban, nyáron volt nekik ez az időszak, így több lehetőségem volt lekötni őket a szabadban. Július vége felé kezdtem el a hozzátáplálást, jó anya révén főztem nekik először répát. Mint majdnem mindenki első alkalommal fintorogtak. Nem baj, olvastam hogy amúgy is 3 napig kell az allergének miatt adni egy fajtát, majd megszeretik. Következett az alma. Reszeltem nekik a legédesebb almából amit találtam. Értem én, hogy kis adagokat esznek, de na, ennél azért többre számítottam. Nem baj türelmesnek kell lenni most ismerkednek. 2 hét után feladtam a konyhába való bohóckodást. Órákat töltöttem ott 3 kanál miatt, ketten ették ezt a mennyiséget. Úgyhogy másnap szépen bevásároltam üveges kajából, 3 napig eltartható, ami pont elég volt a 2 gyereknek.  Ezért főzzek? Így még több mindent meg is tudtak kóstolni mint amit én otthon kutyultam volna nekik. Más anyukának meghagytam ezt a dolgot. Volt nekem más is akkor amin agyalhattam, mégpedig a lagzink szervezése. Bár volt egy esküvő szervezőnk, ennek ellenére volt mit csinálni. Innen kintről nagyon nehéz volt bármit szervezni, amihez kellettünk személyesen. Szerencsére mindneki segítőkész volt, a témában. Hogy, hogy is lehet ilyen kicsi gyerekekkel lagzit csinálni? Simán, csak jó emberek kellenek hozzá 😁